Ötlet Pláza-kreatív ötletek A-Z

Mindenből lehet nyomda - nézz körül otthon és próbáld ki!!

2016.03.18 / péntek / Ede, Sándor

Az ember nem is gondolná, hogy mennyi mindenből lehet nyomdát készíteni, csak alaposan körül kell nézni az otthonunkban, kertünkben és máris kincsekre bukkanhatunk.

Összegyűjtöttem néhány ötletet, de szerintem ez csak a jéghegy csúcsa.

Minkenképpen érdemes kísérletezni, próbálkozni, mint a példák is mutatják.

Először talán kezdd kisebb dolgokkal, mint például konyharuha, csomagolópapír, boríték, üdvözlőkártya.. stb.

Amikor már elég gyakorlatot szereztél a nyomdázással, szerintem nyugodtan vágj bele nagyobb dolgok mintázásába is.

Sok helyen láttam saját nyomatú ágyneműt, abroszt, asztali futót, díszpárnát de még függönyt is.

Én magam kékfestő anyagot szoktam készíteni, melyről a blogra már képeket is töltöttem fel. Amit imádok benne, hogy teljesen egyediek és ezt mindenki nagyon értékeli (valljuk be, szeretjük az egyedi dolgokat, jó ha nem jön szembe velünk mindenhol ugyanaz a minta).

A kékfestőt akrillal vagy fehér textill festékkel szoktam nyomdázni, melyek hobbi boltban beszerezhetők. Ezek a festékek  langyos kézi mosás esetén még csak meg sem kopnak.

Hát...munkára fel!!!

Ez a szépséges virágminta szárzellerrel készült, amely növény leginkább Angliában elterjedt. A mi környékünkön még nem találkoztam vele boltokban, de máshol biztosan kapható.

Nem tudom ételben milyen íze van, de a nyomdaként gyönyörű virágot lehet vele készíteni.

Link

 

 

Viszont itt van nekünk a jó öreg kínai kelkáposzta.

A végét levágva már kész is a rózsa mintájú nyomda, a többi meg mehet a salátába vagy főzelékbe!!!

Link

 

 

Elérkeztünk a leggyakrabban használt zöldség nyomdához, a krumplihoz.

Szerintem ezt már gyerekkorában is mindenki kipróbálta, csak akkor még egyszerűbb geometriai formákkal, mint kör, négyzet, háromszög..

A legkönnyebb dolgod akkor van, ha olyan mintát szeretnél, amilyen pogácsaszaggatód éppen van is otthon. Belenyomod a krumpliba, körbevágod a pogácsaszaggató mentén és már meg is van a tökéletes és szép élekkel rendelkező mintád.

Link

 

 

A mintáknak csak a képzelet és a krumpli nagysága szab határt.

Link

 

 

Egy éles kés, absztrakt forma, harmónikus színek és kész az egyedi minta.

Link

 

 

Nagyon szépek ezek a levél formák is és ha jól számolom csupán 7 kis bemetszés kellett a krumpliba.

Elismerésem a készítőjének!

Link

 

 

Így lesz a zöldségből gyümölcs!!


Link

 

 

Édesburgonyából faragta ki készítője ezt a szép madártoll mintát.

Itt azért már szükségünk lehet, egy kicsivel több kézügyességre, mint az előbbieknél.

Meg talán türelemre is!!

De, mint a további képeken is látható: a fáradozás meghozta gyümölcsét.

 yes


Link

 

 

Jöjjenek az újabb zöldségek!!

Gomba, karfiol, kukorica, paprika, kelkáposzta és krumpli.

Az első képen, bevallom, sajnos nem tudom milyen zöldség szárából készültek a virágminták, ha valaki tudja én hálásan megköszönöm, ha megírja facebbook oldalunra.wink

Link

 

 

A sok zöldség után elérkeztünk a gyümölcsökhöz.

Kedvencünk az alma: nemcsak finom, de jól mutat konyharuhán, terítőn, kötényen, bevásárló táskán...

Link

 

 

Citrom és narancs: egészséges, tele van C-vitaminnal és nyomdaként is jól mutat!!

Link

 

 

Akár táblaképet is készíthetsz velük és máris saját alkotásoddal díszítheted a konyhád vagy étkeződ falát.

Link

 

 

Nézz szét a kertedben vagy sétáid során a parkokban és gyűjts szép mintázatú faleveleket.

Egyik oldalát fesd be a kívánt színnel és fektesd a mintázandó anyagra.

Boríts rá konyhai sütőpapírt, a legjobb, amelyik átlátszó  és festőhengerrel menj át a falevélen néhányszor oda-vissza.

Ha nincs otthon festőhengered akkor kézzel is át nyomkodhatod a mintát csak ekkor jobban oda kell figyelni, hogy minél egyenletesebb legyen a nyomkodás mert így lesz szép a minta.

Link

 

 

Mintha igaziak lennének.

Papíron...

Link

 

 

... textilen egyaránt jól mutatnak!!

Link

 

 

A linkre kattintva részletes képekkel illusztrált bemutatót találhattok. Itt nem festékkel hanem filctollal lettek a levelek színezve. Gyönyörű mintákat láthattok az oldalon, nézzétek meg!

Link

 

 

Virágból virág minta...wink

Link

 

 

Vastag spárga vagy fonal tetszőleges formában feltekerve egy fadarabra.

Ha még nyomdázás közben a mintát forgatod is igazán egyedit hozhatsz létre.

A spárgát összevissza, jó vastagon tekerheted festőhengerre is ha nagyobb felületet akarsz nyomdázni.

Konkrétan én ezzel a megoldással mintáztam a nappalink lábazatát.


Link

 

 

Vastag zsinórból bármilyen mintát összhozhatsz.

Felragasztva egy falapra már kész is a nyomdád!!

Ha osztályoznám az ötleteket, én ennek is ötöst adnék mert egyszerű és könnyű elkészíteni és a minták lehetősége szinte végtelen. yes

Link

 

 

A szekrény mélyén biztosan akad olyan csipke vagy kötött ruhadarabot, amelyet már nem használsz.

Ne kíméld, ha már ott hever egy ideje úgysem fogod használni: viszont szép struktúrájú nyomdád készíthetsz belőle!!

Link

 

 

A parafadugó a kreatív emberek egyik nagy kincse. Rengeteg mindenre felhasználható....igen nyomdának is.

Ha apróbb mintákra van szükséged tökéletes megoldás csak egy jó éles kés szükséges hozzá, hogy a kivágott minták széle szép legyen.

Link

 

 

Ilyen mintához tuti nem műanyag "parafadugó" kell.

Minél egyenetlenebb a felület annál szebb, érdekesebb lesz a minta.

A dugó két végébe fogpiszkálót vagy hurkapálcikát kell tenni, hogy legyen valami fogása a "mini festőhengerűnknek". Bár gyanítom, hogy a munka végére még így is könyékig festékes lesz az ember.

Én legalábbis biztos..smiley

Link

 

 

Gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki összegyűjt minden létező gombot, mielőtt  kivon egy-egy ruhát a forgalomból.

Szeretem a szép és egyedi gombokat, sokszor varrok olyan ruhákra is, amelyeken eredetileg nincs , de egy oda illő gomb szinte az egész ruhát feldobja.

Nyomdázni még nem jutott eszembe velük, de ki fogom próbálni.


Link

 

 

Ha van otthon 6 db radírvégű grafitceruzád ezt a mintát ne hagyd ki! laugh

Link

 

 

A papírguriga felhasználási lehetősége legalább olyan széles, mint a parafadugóé. Mint látható a nyomdázásból sem maradt ki.

A körtől a négyzeten át a háromszögig, bármilyen formát hajtogathatsz belőle és készülhetnek az újabb minták!!

Link

 

 

Hogy mire jó egy régi farmernadrág szára?

Szorosan feltekerve csodaszép csiga mintát készíthetsz vele!!!

Link

 

 

Pöttyös minta készítéséhez nagy segítséget nyújthat a buborékos fólia.

Ha sikerült ellenállnod a kísértésnek, hogy kipukkaszd a buborékokatdevil, már kezdheted is a nyomdázást.

Link

 

 

A tangram egy nagyon jó logikai játék, nekünk is van itthon.

Az, hogy nyomdázni is lehet vele, már csak hab a tortára.

A játékhoz tartozó kis füzetbe rengeteg forma meg van adva, de persze saját elképzelésed szerint is készíthetsz bármilyen új formát.

Link

 

 

Madártoll nyomdázásról már esett szó, de itt a mintát nem kell kifaragni, ezt a természet adja.

Kreatív boltokban lehet madártollat beszerezni, ha az utcáról nem szívesen szednéd össze őket.

Ezután már csak tintára, tintapadra, festőhengerre és papírra lesz szükség.

A tollat helyezd a tintapadra és teríts rá egy papírt.

Festőhengerrel menj át rajta néhányszor, hogy a tinta alaposan befedje a tollat. Ha ez megvan, csipesszel fogd meg a tintás tollat és helyezd a mintázandó felületre. Ismét tegyél rá egy papírt és festőhengerrel húzd át néhányszor.

A végeredmény önmagáért beszél.

Link

 

 

Nyomdázásnál, nyomda készítésnél az egyik legjobb alapanyag a dekor gumi. Kreatív boltokban A4-es méretben kapható 90-150 forintos áron.

Mindezek mellett a játékboltok dugig vannak mindenféle formákkal, amelyeket nagy csomagokban árusítanak 300-500 forintos áron.

A minta választék pedig szintén bőséges: betű formáktól, virágokon át az állat figurákig minden kapható.

Ezeket már csak fel kell ragasztanod, valamire aminek jó és kényelmes a fogása és ismét folytatódhat a nyomdázás.

Link

 

 

Itt is a dekorgumié a főszerep.

Két egyszerű forma + egy szín.

A végeredmény pedig szerintem egy lakberendező újságban is megállná a helyét.yes

Link

 

 

Két kedvencem egy helyen.

Parafadugó és dekorgumi minden mennyiségben.

Legszívesebben mindegyiket kipróbálnám.wink

Link

 

 

Egyszerű minta, egyszerű szín, de a végeredmény nagyon mutatós!!

Link

 

 

Ezt a fotót már rengeteg helyen láttam, de én sem tudtam ellenállni a kísértésnek.

Annyira egyszerű és ugyanakkor annyira gyönyörű.

Néhány mozdulat és kész egy virágzó fa.

Nekem nagyon-nagyon tetszik.

Link

 

 

Ez a minta linómetszéssel készült, ami nem éppen alapfelszerelése a háztartásnak. Azért tettem mégis ide mert a cipőlenyomat minta szerintem jó ötlet ( PL: lábtörlőre )

Ha van otthon egy kallódó kisebb gyerekcipő máris lehet nyomdázni.

Kilós turiban is lehet venni kb 100 forintért nyomdázásra alkalmas kis cipőt.

Link

 

 

Ez a minta viszont biztos, hogy mindig kéznél van!! smiley

Link

 

 

Akár egy egész sorozatot is készíthetsz ebből, ha minden évben megismétled.

A gyermeked biztosan nem fog tiltakozni és még mindig jobb ha papírra kerül a lenyomat és nem a falra..!devil

Ha tetszettek az ötletek, ezen az oldalon másokkal is megoszthatod vagy likolhatod.
Kövess minket facebook oldalunkon is!!
Köszönjük!!yes

Ezen az oldalon várjuk üzeneted:


Tartalom képekben: